gondolatal sem vétettem a’ Felséges Fejedelmünk ellen, tisztelnem kel büntetésit mint igaságost, és kérnem az Istent, hogy az esztendejihez sok ditsöséges esztendőket ragaszon, az ő Felsége büntetésit, a’ mely ideig valo az Isten ő Szent Felsége akarattyának kel tartanom, és bűneimért valo ostorának. a’ mely ostort holtig kel tsókolnom, és reménlenem hogy a’ keresztet űdvességemre fordittya, én tőllem semmimet el nem vette, mert ővé az egész főld, itt is az ő főldgyén vagyok, a’ melyből ha egy néhány lábnit ád, a’ nékem elég, Kedves Őtsém Uram, a’ sok esztendőkig valo bujdosás, vagy is idegen Országban valo létel, azt nem mondom hogy természeté, de szokásá válik, mivel azt el mondhatom, hogy Istennek hálá tsendességben tőltőttem napjaimat, hanem a’ miotátol fogvást a’ Kedves Őtsém uramnak kedves levelét vettem, azotátol fogvást, az atyafiságos szeretet bennem a’ természetet mint egy fel ebresztette, és bujdosásomat sulyosobá tette, és szűntelen szivem kedvem, minden gondolatom tsak Abafáján vagyon, az oda valo utozásom győnyőrűségemre, és mulattságomra vált, és a’ mely utazást napjában gyakorta viszem véghez, igen kevés költséggel, és fáratságal.
Az it lévő életem anyival már most sulyosab mert minden bujdoso társaimat el-temettem, de az Isten drága orvosságot adot a’ mi Atyánkba az unadalom ellen, ahoz kel szabni magunkat, fiui engedelmességel, az Isten meg tartot engemet egyedűl, hogy mások tanulyanak rajtam, és a’ hazájokat el ne hadgyák, azt is meg mutatta rajtam, hogy az el hagyattattokat el nem hadgya, hogy az égi madaraknál drágábak vagyunk, és hogy az ő bőséges, keze nem tsak
(I. Misszilis levelek: 308)